Varga: tartható lesz a 2014-es költségvetés

Budapest, 2014. január 9., csütörtök (MTI) – Varga Mihály szerint tartható lesz a 2014-es költségvetés, ha a külső feltételekben nem következik be jelentős romlás. Kedvezőnek tartja, hogy a gazdasági növekedést már nemcsak az export, hanem a lakossági fogyasztás növekedése is ösztönzi, miközben a megtakarítások is gyarapodnak.

 

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy helyesnek tartja a kormány által követett adópolitikát, amely inkább a fogyasztási típusú adókra helyezi a súlyt, miközben csökkenti a munkából származó jövedelmek közterheit.

Az egy számjegyű személyi jövedelemadó bevezetéséről szerinte először 2014 őszén lehet komolyan elgondolkodni, és 2015-ben vagy 2016-ban válhat valósággá.

Akkorra a gazdasági növekedés megteremtheti a fedezetét annak az 500 milliárd forintos bevételkiesésnek, amivel az intézkedés járna – mondta Varga Mihály.

A devizahitelesek ügyében nagy valószínűséggel még a választások előtt döntést hoz a kormány, ha addig megszületik az Európai Bíróság állásfoglalása az árfolyamrésről és az egyoldalú szerződésmódosításról – mondta a miniszter, hozzáfűzve, maga sem értette, miért fordult a Kúria az Európai Bírósághoz.

Arra kérdésre, a Raiffeisen Bank esetében lesz-e újabb ajánlattétel, kifejtette: abban az esetben, ha valamit egy euróért – 300 forintért – akarnak eladni, biztos, hogy többe kerül majd a leves, mint a hús, vagyis pénzt kell még betenni.

Ha pedig egy olyan kisbank vásárol meg egy nagybankot, amelyben állami tulajdon van, az államnak is felelősen kell ezzel a kérdéssel foglalkoznia, és háromszor meg kell gondolnia, hogy az adófizetők pénzéből egy ilyen tranzakcióban részt vesz-e vagy sem – mondta.

Annak firtatására, az állam támogatta volna-e a Széchenyi Bank tulajdonszerzését, azt válaszolta: “ez a helyzet végül nem állt elő, mert úgy döntött az eladó, hogy nem adja el ezt a bankot, tehát szerencsére ebben a kérdésben nem kellett állást foglalnunk”.

Hangsúlyozta: kizárólag a legnagyobb felelősséggel lehet adófizetői forintokat ilyen célokra költeni. Megjegyezte, a magyar állam éppen most értékesíti 54 százalékos tulajdonrészét a Takarékbankban.

Hosszú távon nem is cél, hogy állami tulajdonú bankok jöjjenek létre Magyarországon – fűzte hozzá.

A pénztárgépekkel kapcsolatban kifejtette: az illetékes munkabizottság csütörtökön ülésezett. Sokféle javaslat volt, ő maga továbbra is azt szeretné, ha a pénztárgép-váltáshoz csak egy meghatározott határidőig járna az állami támogatás, és január 31-éig a rendelkezésre álló pénztárgépeket bekötnék, ugyanis most már több gép van, mint amennyit bekötöttek a kereskedők.

730

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?