IVSZ: megvalósíthatatlan a pénztárgépcsere a várt határidőre

Budapest, 2012. december 19., szerda (MTI) – A tervezett március 31-i határidőig megvalósíthatatlan a kereskedők olyan pénztárgéppel való ellátása, amely on-line kapcsolatban áll az adóhatósággal – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerdán az MTI-vel.    Az Országgyűlés november végén fogadta el azt a törvényt, amely előírja, hogy a Magyarországon működő pénztárgépek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) között on-line kapcsolat jöjjön létre. A végrehajtási rendelet tervezetének ismeretében az IVSZ lehetetlennek tartja azt, hogy március végéig az átállást meg lehetne valósítani.

A közlemény szerint jelenleg ilyen pénztárgép ugyanis nem kapható a piacon. A tervezés, tesztelés és gyártás minimálisan 8-10 hónapot igényel.

Korábban az IVSZ azt kérte, hogy az előírt informatikai modernizációhoz a kormány nyújtson vissza nem térítendő támogatást uniós pénzből, a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében.

A program 100 ezer vállalkozást érinthet. Cégenként 50-100 ezer forintos pályázattal és 50-70 százalékos támogatási intenzitással kalkulálva, legfeljebb 7 milliárd forintból megvalósítható lenne az átállás – áll a közleményben.

862

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?