Pénztárgépek – Jelezni kell a NAV-nak, ha a forgalmazó visszatérítette a vételárat

Budapest, 2014. február 21., péntek (MTI) – A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azt kéri azoktól a megrendelőktől, akiknek a forgalmazó visszatérítette a visszavont engedélyű pénztárgépek vételárát, hogy ezt haladéktalanul jelezzék az illetékes igazgatóságnak, ha állami támogatást igényeltek.

 

A NAV a honlapján közzétett tájékoztatójában ismerteti: az adóhatóság tudomására jutott, hogy a korábban forgalmazott, visszavont engedélyszámú online pénztárgépek egyes megrendelőinek a korábbi forgalmazó visszatéríti a vételárat.

Amennyiben a vételárat teljes összegben visszatérítik, és az adóhatóság az állami támogatás odaítéléséről még nem hozott határozatot, a vételár visszafizetésének tényét a megrendelőnek haladéktalanul jeleznie kell írásban az illetékes adóigazgatóságnak. Ezzel – amennyiben a támogatás kiutalása még nem történt meg – a támogatási kérelem visszavontnak minősül.

Ha a korábbi forgalmazó az online pénztárgép vételárának csak egy részét téríti meg, erről ugyancsak értesíteni kell az adóhatóságot. Ebben az esetben meg kell jelölni, hogy a nyilatkozatban feltüntetett, támogatásként igényelt összegből mekkora összeg maradt fenn.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) január 23-án jelentette be, hogy visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. SE NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét. Az indoklás szerint az érintett pénztárgépek – a beépített AEE funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt – lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre, rejtett funkciójuk miatt jogsértő célokra használhatók. Az érintett kasszákat mintegy 80 ezer vállalkozó rendelte meg.

A kormány döntése szerint a két érintett forgalmazó károsultjai állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendeltek a NAV honlapján. A követelések átvállalása a nemzetgazdasági tárca korábbi közlése szerint legfeljebb 3 milliárd forintba kerül az államnak, amennyiben minden érintett él a lehetőséggel. A kifizetett összegek egy része, vagy akár egésze a tárca szerint a későbbiekben megtérül, mivel az államnak szándékában áll jogi úton fellépni az érintett forgalmazókkal szemben.

1023

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?