Jóváhagyta a bevételek elektronikus regisztrációját a cseh felsőház

Prága, 2016. március 16., szerda (MTI) – Jóváhagyta szerdán a bevételek elektronikus regisztrációjáról szóló törvénytervezetet a cseh parlament felsőháza, miután az alsóház már februárban igent mondott, a jogszabály életbe lépéséhez már csak Milos Zeman államfő aláírása szükséges. Zeman már jelezte, hogy támogatja a törvény elfogadását.

 

A kormánykoalíció által a jelenlegi választási időszak egyik legfontosabb törvényének minősített jogszabályt a képviselőház több hónapos vita után, az ellenzéki pártok hosszan tartó obstrukciója és ellenkezése ellenére fogadta el. Hasonló vita volt a szenátusban is, de a felsőházban a kormányoldalnak kényelmes többsége van, így a jogszabály elfogadását az ellenzéknek nem sikerült megakadályoznia. A jobboldali ellenzéki pártok azonban ismételten jelezték, hogy a törvény elfogadásának a módját, illetve a jogszabály tartalmát is megtámadják az alkotmánybíróságon.

A sokat vitatott jogszabály lényege, hogy a jövőben a vállalkozóknak és a cégeknek – a magyarországi online pénztárgépekhez hasonlóan – elektronikus úton folyamatosan rögzíteniük kell bevételeiket, s ezt az állam ellenőrizni tudja.

Andrej Babis pénzügyminiszter szerint a cseh rendszer, amely hasonló a Horvátországban már működő elektronikus regisztrációs rendszerhez, rendet teremt a vállalkozásoknál, s az állam jobban tudja ellenőrizni az adófizetéseket. A kormány számításai szerint az új rendszer bevezetése következtében évente mintegy 18 milliárd koronával emelkedhetnek az adóbevételek.

Amennyiben nem lépnek fel váratlan problémák, a bevételek elektronikus regisztrációját már idén ősszel bevezetik a szállodákban és a vendéglőkben. A cseh gazdaság minden területén várhatóan csak 2018 májusától fog működni az új rendszer.

A jobboldali ellenzék azt állítja, hogy a bevételek elektronikus nyilvántartása súlyos gondokat okoz, és lényegében megkárosítja a kis- és közepes vállalkozókat, mert sok többletmunkát követel tőlük. Ugyanakkor szerintük fennáll a veszélye annak, hogy az állam visszaél a nála összegyűlt információkkal.

A pénzügyminisztérium ezeket a bírálatokat alaptalannak tartja és visszautasította. Andrej Babis korábban azt mondta, hogyha az új rendszer működik, a jövőben adócsökkentésekre nyílik lehetőség.

 

 

1106

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?